Egész életemben a városi és a falusi életmód között ingáztam. Nagyvárosban nőttem fel, panelgyerek vagyok, de gyakran jártunk ki a nagyanyámhoz, aki egy közeli faluban lakott. Többnyire a nyári szüneteket is ott töltöttem, így aztán nem maradtak ki az életemből azok a klasszikus élmények sem, amikor egy egész napon át bámultam ki a tyúkudvaron lévő kerti klozet romantische szellőzőnyílásán, mert előző nap megdézsmáltam a cseresznyefát… Mi a tesómmal megettük az évi egy kiló homokot a zsíros deszkához tőről leszedett paradicsommal, amit legfeljebb a pólónkba töröltünk bele.
Nagyanyámnak klasszikus falusi portája volt: az utcafronton porcsinrózsa (amit kukacvirágnak hívott 🙂 ), az előkertben rózsák, nárciszok, liliomok, kardvirág, orgona… szín- és illatkavalkád. A konyhakertben borsó, paszuly, paradicsom, paprika, hagyma keveredett az ibolyával a pöszméték árnyékában. A kert végében pándi meggyfák, a málnaföld közepén hatalmas dió a szőlőlugas mellett.
Bevallom őszintén, amikor a mama hozzánk költözött és el kellett látni a kertet, nyűg volt, és sokáig nem is hiányzott a kertészkedés. Aztán másfél évtizednyi fővárosi, mi több, belvárosi élet megérlelte bennem a döntést, hogy kertes házban akarok élni.
Mivel vegetáriánus vagyok, eldöntöttem, hogy megtermelem magamnak vegyszermentesen, amit megeszek. Először balkonkertészetbe fogtam, ez akkoriban még nem volt népszerű, gyakorlatilag rajtam röhögött az egész gang, amikor a belső udvarra néző balkonládába kiültettem a paradicsomot, a paprikát meg a petúniát.
Aztán lett gilisztakomposztom egy nyugalmazott műanyag szennyestartóból. A tetemes mennyiségű konyhai zöldhulladékból a girnyók humuszt varázsoltak. Persze, a horgászboltban se néztek rám üveges tekintettel, amikor elmondtam, hogy élő gilisztát szeretnék vásárolni… komposztba…
Eladtam a lakásomat, és három évvel, valamint nagyjából 3000 levezett, háznéző kilométerrel később rátaláltam az otthonomra. Most egy kis faluban élek Budapesttől 35 kilométerre, és mindent magamnak termelek meg. A birtok virágos részében hol a falusi közeg otthonosságát, hol a rajongásig szeretett angol kertek forma- és színvilágát szeretném megteremteni.
Időközben megismertem a Dr. Gyulai Iván ökológus által tanított mélymulcsos művelési módszert, a konyhakertben ezt alkalmazom.
Egyedül építek mindent, az ágyásokat, a veteményest, a tűzrakó helyet, a tó környezetét. Nyilvánvaló, hogy nem az én kertem kerül a kertészeti magazinok címlapjára, de nem is ez a lényeg.
A lényeg az életemért való felelősségvállalás, az egészségemért való felelősségvállalás.
A bolygóért való felelősségvállalás.
És persze a hála, amit két derékfájós, mozdulnisebírok nap között megélek, amikor a kertemre nézek. Az ízek, az illatok, a fények. A nyugalom. A teremtés öröme.
Január első napján mindig felmegyek a hegyre. Ez az év legcsendesebb napja. Szeretem ezt a fajta csendet, szilveszter éjszakája után van valami megrendülés az erdőn, ahhoz hasonló, mint a megengedés előtti pillanat, amikor már feladtad a harcot, önmagadat, és belépsz az egység terébe. Gyönyörűszép élmény.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha a lelkünk egészségért teszünk, akkor megtettük a legfontosabbat. Pedig a test egészségre is visszahat a lelki oldalra, ezért érdemes arra is figyelmet fordítani, mivel tárpláljuk a testünket. Az őszi ízekre hangolt tócsni tökéletes táplálék, és nem bonyolult elkészíteni.
Vonakodink tapasztalatot szerezni. Ez abból a hamis, tanult hitből fakad, hogy nem hibázhatunk, nem hozhatunk rossz döntéseket, mert akkor annak negatív következménye lesz az életünkre nézve. A legnagyobb tévedés, amit elkövethetünk, ha elutasítjuk a hiba következtében szerett értékes tapasztalatot.
Az a hivatásom, hogy segítsek a hozzám fordulóknak a testi, lelki, szellemi egyensúlyuk belső forrásának felfedezésében és megtartásában.
Szántai Edina – hazatalalniaforrashoz.hu © – Adatvédelmi tájékoztató – Szerzői jogi nyilatkozat
Feliratkozom, hogy ne maradjak le a legfrissebb hírekről, eseményekről és a Hazatalálni a forráshoz közösség újdonságairól.