Amire a hegy tanít
Január első napján mindig felmegyek a hegyre. Ez az év legcsendesebb napja. Szeretem ezt a fajta csendet, szilveszter éjszakája után van valami megrendülés az erdőn, ahhoz hasonló, mint a megengedés előtti pillanat, amikor már feladtad a harcot, önmagadat, és belépsz az egység terébe. Gyönyörűszép élmény.
Amióta a hegyen élek, más nézőpontból tekintek a világra. A hegy nem együttérző. A talaj csapnivaló, vissza kell táplálni annyira, hogy használható legyen, a tél mindig faggyal és hóval érkezik, és mivel a falu egy völgyben van, gyakran benn is ragad a tavaszi hónapokban is. Mindig hűvösebb van, mint máshol, ez nyáron persze áldásos, a másik három évszakban pedig fogalmazzunk úgy, hogy frissek a hétköznapok. Itt nem lengedez lágy szellő, ha fúj a szél, mindent kitakarít. Nincsenek tessék-lássék megoldások, ami a hegyről elindul, az feltartóztathatatlanul végiggördül az életünkön.
Ha kérdezel, a hegy a nyugalmával válaszol. Ha arra van szükséged, hogy egy kicsit más nézőpontból láss rá az életedre, fel kell kapaszkodnod a gerincén. Amikor felfelé kaptatok, irgalmatlan nehéz erőt meríteni a következő lépéshez, ám mindig csak a következő lépéshez kell erőt meríteni.
Idén a Vaskapuhoz kapaszkodtam fel, mert mindenhol azt olvasni, hogy az újévben kitárul az Aranykapu, csak győzzünk átbújni rajta tülekedés nélkül.
Elhagyom a várost, már csak a léptem zaja ad ritmust a gondolatoknak.
Képzeljük el egy pillanatra, hogy az Univerzum egy hatalmas, eleven üveghegy. Ez az üveghegy minden galaxis minden bolygójáról látható és elérhető, adott tehát a döntés szabadsága, hogy hová szülessünk. Van, ahonnan a hegy egy hatalmas tükörnek látszik, máshonnan pedig egy meghódítandó célnak, megint máshonnan olyan magaslatnak, amit lehetetlen meghódítani. Van olyan hely is, ahonnan az üveghegy egy önmagába visszatérő pont.
Ez az üveghegy mindenkit vonz, és mindenkinek azt adja, amiért vonzódik hozzá. Aki tükörnek látja, az egy ideig gyönyörködik a látványban, amit nyújt, majd egy hirtelen vonzástól vezérelve be akar lépni a tükörbe.
Van, aki a vonzás hatására elindul fölfelé, meg akarja hódítani, le akarja gyűrni, magáénak akarja tudni. Ha fel is ér a csúcsra, a cél kioltja a szándékot.
Van, aki sokáig toporog az üveghegy lábánál, mert elbűvöli a szivárványszínű fényjáték, amit a hegy gerincén futkos föl-alá. Amikor a vonzás megérinti, megrémül, hogy ekkora hegyre nincs ereje felmászni. Inkább nem csinál semmit, egyelőre megelégszik a látvánnyal.
Végül van, aki azt tapasztalja, hogy a hegy olyan, amilyenre éppen szükség van, mert a hegy egyszerre végtelen sokféle tud lenni, belélegzi a tapasztalatokat, és kifújja a tudást, amely mindenki számára elérhető, és mindenki akkorát szippanthat belőle, amekkorát képes.
Ezen az üveghegyen mindenki magányos vándor, de társas magányában látja a többieket, és néha segítséget nyújt, néha segítséget kap. Van, aki befelé törekszik, mint az, aki a tükörbe lépne be, van, aki fölfelé, mint egy hódító, van, aki még el sem indult, de már megragadta a figyelmét a látvány.
Van, aki megpihen az üveghegy egy pontján. Meglehet, hogy gúnyát is cserél, és új erőre kapva, egy másik minőségben halad tovább.
Az üveghegy természetétől távol áll a türelmetlenség.
A vándorút lényegétől távol áll a csordaszellem.
A haladás lényegétől távol áll a tévedés lehetősége.
Mindig oda tartasz, mindig abban a ritmusban, amiben a legtöbbet tudod beszippantani a hegy leheletéből.
Végül meglehet, hogy ráébredsz, eggyé váltál a heggyel, pontosabban rátalálsz arra az emlékre, amely bizonyossá teszi számodra, hogy te vagy a hegy. A pont visszatér önmagába.
Élesen vijjog egy madár a közelben, megrezzenek. Olyan a köd az év első napján, mintha sűrített tejet párologna a föld. Nesze neked magaslati nézőpont, gondolom, és jót röhögök magamon. Megbízom az ösvényben, amin nagyjából egy méternyit látok előre. Az ösvény köd nélkül is ösvény, ugyanoda visz.
Nem az Aranykaput nyitogatják, hanem a szemedet. A kapu mindig is nyitva állt, legfeljebb nem láttad és nem találtad, mert valami mást képzeltél a helyébe.
Az üveghegy végtelen.
Nem maradsz le semmiről, mert az idő is végtelen.
Te csak haladj. Adj hitet a következő lépésnek. Ha elég hosszú az út, majd lefoszlik rólad az elképzelés is, hogy mit kellene látnod, érezned az Aranykapun innen és túl.
Legfrissebb írásaim
Amire a hegy tanít
Január első napján mindig felmegyek a hegyre. Ez az év legcsendesebb napja. Szeretem ezt a fajta csendet, szilveszter éjszakája után van valami megrendülés az erdőn, ahhoz hasonló, mint a megengedés előtti pillanat, amikor már feladtad a harcot, önmagadat, és belépsz az egység terébe. Gyönyörűszép élmény.
Tócsni őszre hangolva
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha a lelkünk egészségért teszünk, akkor megtettük a legfontosabbat. Pedig a test egészségre is visszahat a lelki oldalra, ezért érdemes arra is figyelmet fordítani, mivel tárpláljuk a testünket. Az őszi ízekre hangolt tócsni tökéletes táplálék, és nem bonyolult elkészíteni.
A hiba tapasztalat
Vonakodink tapasztalatot szerezni. Ez abból a hamis, tanult hitből fakad, hogy nem hibázhatunk, nem hozhatunk rossz döntéseket, mert akkor annak negatív következménye lesz az életünkre nézve. A legnagyobb tévedés, amit elkövethetünk, ha elutasítjuk a hiba következtében szerett értékes tapasztalatot.